2023. december 31., vasárnap

Újévi fogadalom: Olvass többet!

 img_0364.jpg
Az újévi fogadalmaknak számomra varázslatos erejük van. Tervezgetem, tervezgetem, hogy mit is fogadjak meg, amit ép ésszel be is lehet tartani és értelme is van. Mindig jönnek a megmondó emberek, hogy "hagyjuk már, és meddig fog tartani?" "egy hónapot adok neked", meg hasonló hitetlenkedők. De sosem hagytam magam.

Egy ilyen hirtelen ötlettől vezérelve gondoltam megfogadom, hogy 2023-ban minden héten elolvasok egy könyvet. Az egy év alatt 52 könyv. Nem kevés. De mit is jelentett ez a fogadalom a gyakorlatban?

Nem, nem a szám volt a lényeg. Az év végi összegzőkben csak számokat látunk, de mik vannak a számok mögött, mit adott összességében ez a rengeteg könyv? Nem úgy álltam a 2023-as évhez, hogy nagy számokat produkáljak, hogy utána jöjjön a fejsimi, mint egy munkahelyen.

Egy új szokást szerettem volna kialakítani. Szokták emlegetni ezt a 21 napos szabályt, mi szerint, ha valamit napi rutinként szeretnél végezni, azt ha 21 napon keresztül folyamatosan megteszed, a 22. napon már megszokássá válik. A fene tudja, hogy ez így van-e, de az biztos, hogy amit én megtapasztaltam, az hasonló élmény.

Az előző években csak hirtelen felindulásból vettem kézbe könyvet, volt olyan év, mikor egy könyvet sem olvastam el. Majd néha elolvastam egymás után 3-4 könyvet egyhuzamban. Na ezt a redszertelenséget szerettem volna rendbe tenni. Streaming szolgáltatás előfizetések állnak itthon halomban, minden szabadidőmben ment a tv, filmek, sorozatok tömegét néztem meg. Miért ne lehetne ezt átfordítani olvasásra? Jelentem, sikerült!

Nehezen ment az első hét, sikerült beleválasztanom és nem egy könnyed olvasmánnyal indítanom (ami a Dűne volt és végül félre is tettem), de a kezdeti nehézségeken túllendülve megtaláltam a nekem való könyveket. Az első két hónapban még a szemem előtt lebegett a fogadalmam, mikor bekapcsoltam volna a Netflixet, ránéztem az aktuális olvasmányomra és kicsit erőltettem, hogy az is hasonlóan jó lesz. Az is lett.

Tavasszal már teljesen beszippantott az olvasás szeretete, reggel korábban keltem, ebéd szünetben is előkerült a könyv, valamint esténként filmek helyett a tökéletes elfoglaltság valóban az olvasás. Mellette persze teljes állásban dolgozom és egészséges magánélettel rendelkezem, szóval nem minden időm erre megy el.

Januárban úgy gondoltam, hogy az olvasási élményeimet szeretném valahol vezetni, ha a nagy nyilványosság előtt teszek fogadalmat, akkor csak nem fújok visszavonulót. Így született meg a Mézesmoly fantázianevű bookstagram oldalam. 

Bookstagram: olyan Instagram profil, ami a könyvek és az olvasás szeretetére hívja fel a figyelmet

Az első Booksta posztom:

A képre kattintva megtalálod az eredeti posztot

Az Instagram ezen bugyra egy egészen más világ, amit szépen lassan sikerült felfedeznem. Rengeteg új ismerősöm lett és annál is több könyv a TBR listámon.

TBR lista: "to be read", a lista a könyvekről, amit szeretnék elolvasni

A könyv olvasás mellett lassan kialakult egy rutin is, ami a tartalomgyártásról szól. Imádok napokig gondolkozni egy-egy kép kompozícióján, teljesen kikapcsol. Eleinte hitvány rossz képeket készítettem, de gyakorlással ez is szépen tud fejlődni. Azt kell mondanom, hogy már meg vagyok elégedve a posztjaimmal.

Emellett amiért leginkább hálás vagyok a bookstának az az, hogy rájöttem mennyire szeretek írni. Ha nagy hatással van rám egy könyv, képes vagyok több napig fogalmazni a rövid ajánlómat, hogy minél jobban át tudjam adni, milyen érzést váltott ki belőlem a könyv. Fontos megjegyeznem, hogy ajánlókat írok, nem kritikát. Ki vagyok én, hogy kritizáljak egy könyvet? Nem értek hozzá. 

Az Instagram profilom megtekintéséhez kattints IDE.

Ez alatt az egy év alatt az olvasás a lényemmé vált, az írás körül nap mint nap jár az agyam, szerves részemmé vált ez a világ. Rengeteg új írót ismertem meg, közülük jónéhány magyar íróval volt szerencsém megismerkedni, együttműködni velük. Kiadók kerestek meg közös munkára, amit ezúton is nagyon köszönök, hatalmas tapasztalat és élmény volt ez nekem. Végérvényesen beszippantott ez a könyves világ és nem is szeretném, hogy ezután eleresszen. Ez volt a lényege ennek a fogadalomnak. 

De ha a számok embere vagy, akkor jöjjön egy kis booksta-matek

2023-ban 80 könyvet olvastam el. Ezt a "heti egy könyv" dolgot hamar elengedtem, volt, hogy egy hétig olvastam egy könyvet, volt, hogy egy nap alatt kivégeztem. Persze ez témától függ leginkább, a könnyedebb gyorsabban csúszik.

Nagyrészt amerikai írók könyveit olvastam, de az elolvasott művek 25%-a magyar írótól származott. Ennek nagyon örülök, a jövőben még több magyar írót szeretnék megismerni. 

Az olvasott könyvek 76,9%-át női író vetette papírra. Nos, azt hiszem érdemes lenne kicsit a férfi alkotásokban is jobban elmélyülni. 

20 könyvet olvastam ebook formátumban, 60 könyvet pedig nyomtatott kiadásban. Mai napig nem tudom eldönteni melyiket mondanám jobbnak. Az ebook praktikus, a nyomtatott könyvek meg...Na, szép mind! :D

Nem tudom hány új könyvem lett az évben, nem is érdekel. Azt mondjuk látom, hogy lassan ideje lenne új könyvespolcot venni. De ez a halmozzuk a könyveket, amit úgyse olvasunk el, nem az én világom.

Eredményes év volt, én nagyon élveztem. 2024-re nagy terveim vannak, de ami nem változik, hogy olvasni biztos fogok!

Boldog új évet kívánok! 

 

Ha érdekel, itt található az olvasmányaim listája. Értékelést róluk az instagram oldalamon találsz.

SorszámSzerzőCím
1.Joe HillA szív alakú doboz
2.Csernus ImreÉn és Te
3.Molnár FerencA Pál utcai fiúk
4.Mike KusFotózás mobillal
5.Dr. Csing LiSinrin-Joku
6.Jennifer McCartneyLajhár-filozófia
7.Emily J. TaylorHotel Magnifique
8.Jennifer L. ArmentroutFrom Blood And Ash
9.Jennifer L. ArmentroutA Kingdom of Flash and Fire
10.Stephanie GarberCaraval
11.Antoine de Saint-ExuperyA kis herceg
12.Sarah J. MaasA Court of Thorns and Roses
13.Sarah J. MaasA Court of Mist and Fury
14.Otfried PreuBierTorzonborz, a rabló
15.Sarah J. MaasA Court of Wings and Ruin
16.Colleen HooverAll Your Perfects
17.Sarah J. MaasA Court of Frost and Starlight
18.Sarah J. MaasA Court of Silver Flames
19.Colleen HooverVerity
20.József AttilaSzabad ötletek jegyzéke
21.Genki KawamuraHa a macskák eltűnnének a világból
22.Kathrine Kressmann TaylorCímzett ismeretlen
23.Urbán LászlóVéletlenszerű lejátszás
24.Sarah J. MaasÜvegtrón
25.Sarah J. MaasÉjkorona
26.Neil GaimanCoraline
27.EllyneMerci for U
28.Colleen Hoovernovember 9
29.Steven RicksHogyan nem lettünk sztárok
30.Scarlett St. ClairA sötétség érintése
31.Colleen HooverUgly Love
32.Laura ThalassaRhapsodic
33.Laura ThalassaA szirén éneke
34.Alexandra BrackenLore
35.Judy I. LinMéreggel átitatott varázslat
36.Frida KahloNapló
37.Sarah HogleMegérdemlitek egymást
38.Kawagucsi TosikadzuMielőtt kihűl a kávé
39.Kawagucsi TosikadzuTörténetek a kávézóból
40.Végh CsengeElvegyülve
41.Colleen HooverSlammed
42.Colleen HooverPoint of Retrait
43.Colleen HooverThis Girl
44.J. M. MiroHétköznapi Szörnyetegek
45.EllyneSeven minutes
46.Elissa SussmanMókás, hogy kérdezed
47.Lynette NoniA gyógyító
48.Katy HaysA kolostor
49.Ludányi BettinaFestménybe zárt lelkek
50.EllyneScarf
51.Axie OhA lány, aki a tenger alá esett
52.Carine MarcombieÉlj úgy, mint a fák
53.Ludányi BettinaKisujjeskü
54.Tracy WolffSóvárgás
55.Prem RawatHalld a belső hangod
56.Ryah BlackAlfa lánya
57.Bex HoganVipera
58.Eva-Maria BastA vanília illata
59.Devny PerryIndigo Ridge
60.Ali HazelwoodA szerelem elmélete
61.Bánovics AttilaAz espani bankrabló
62.Marissa StapleyLucky
63.Agustina BazterricaPecsenyehús
64.Bex HoganMéreg
65.Ludányi BettinaVérszerződés
66.Mosonyi MaraA szirt
67.Ángyán PatríciaSzakításunk naplója
68.EllyneWinter storm kiss
69.L. Frank BaumÓz, a csodák csodája
70.Stella AlbrightHoldfény szonáta
71.Ludányi BettinaTeremtett látszat
72.Sienna ColeElmejáték
73.Kavagucsi TosikadzuMielőtt az emlékeid elhalványulnak
74.B. K. BorisonLovelight Farm
75.J. K. RowlingBogar Bárd meséi
76.Beth MoranLet it snow
77.Ali HazelwoodA szerelem képlete
78.Ali HazelwoodSakk-matt
79.Kass Morgan-Danielle PaigeA hollók
80.Hannah GraceIcebreaker